Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Alaptechnikák
 
Linkek
 
Hangszerismeret
 
Akkordok
 
Kottaismeret
 
Ritmika
 
Rock és blues technikák
 
Hányan vagyunk?
Indulás: 2006-02-22
 
Gitárhangolás

Gitárhangolás

Bevezető

Egy kezdő számára mindig nagy problémát jelent a hangszer behangolása. Tulajdonképpen egy tanuló az első években önmaga nem is tudja tökéletesen felhangolni a húrokat és ez elég nagy probléma, hiszen nem fejlődik kellőképpen a tiszta hallása. Sajnos egy kezdő hangszer eleve hamiskás és szegény tanuló még be sem tudja azt hangolni magától. Legalábbis pontosan, biztos nem fog sikerülni. Nézzük ezt egy kezdő zongorázni tanuló oldaláról. Meghozzák a zongorát, aztán kijön a zongorahangoló, behangolja a húrokat és lehet gyakorolni. Ebben az esetben a tanuló azonnal tiszta hangszeren neveli a fülét, így nem csoda, hogy néhány hónap múlva már képes a kis eltéréseket is meghallani más hangszereknél. Ezért tehát sokat segít az átmeneti időszakban a hangológép használata. De a gitárhangolás hamarabb kezdődik, mint ahogy megvennéd a hangszered, hiszen ha rossz hangszert választasz, hiába hangolgatod, nem lesz tiszta soha. Ha már megvetted a gitárod és jól döntöttél, akkor sem biztos, hogy be lehet hangolni, ugyanis először be kell állítani a hangszert. A Gitárbeállítás leckében megtanulhatod az ide vonatkozó szakmai fogásokat. Feltételezzük azt, hogy a tanultak alapján jó hangszert vettél és be is állítottad azt. Milyen nagy szerencse, hogy húrozva van a vadonatúj hangszer, ugyanis ha rosszul teszed fel a húrokat, nagyon nehéz behangolni. Húrozásról egy későbbi leckében fogok írni. Jöhet a hangolás.

 

Lecke

Hangolás hangológéppel

Ha beszereztél egy hangológépet, nagy biztonságban érezheted magad, ugyanis egy ilyen szerkezettel még egy süket ember is be tudja hangolni a hangszerét. Emlékszem, hogy kezdő tanítói éveimben volt egy süket diákom, de akkor még nem nagyon volt hangológép, legalábbis nehéz volt beszerezni és nagyon drága volt. Ma sem tudom, ki hangolta a hangszerét rajtam kívül, de azt tudom (mert elmondta), hogy ő miért tanul zenét. Csak ennyit mondott: „Ha majd gyermekem lesz, ő majd hallani fogja.” Egyszóval hangszer hangolás terén ma már ő is jobb helyzetben van. A húrok nevei a legmélyebbtől kezdve: E, A D, G, B, E. Ezekre a hangokra kell behangolnod a hangszered, amit a hangológép folyamatosan kontrollál.

1. Kösd össze a hangszered a géppel (hangszerből zsinór ki, hangológépbe zsinór be). A hangológépek általában beépített mikrofonnal is rendelkeznek, hogy az akusztikusan megszólaló hangszerek hangolását is el lehessen velük végezni.

2. Pengesd meg a legmagasabb húrt (E) és nézd meg, mint mutat a műszer. A legtöbb hangoló azt is mutatja, merre kell tartanod, hogy elérd a kívánt hangmagasságot. Ha kromatikus hangológéped van, akkor tudnod kell a kromatikus hangsort, mert így tudod megtalálni, merre is keresd a behangolandó húrt.

Kromatikus hangsor: C, Cisz, D, Disz, E, F, Fisz, G, Gisz, A, Aisz, B, C.

Tételezzük föl, hogy a legvékonyabb húrt Cisznek mutatja a gép. Tudnod kell, hogy a Cisz után D, majd Disz, végül pedig E következik. Ezért ne lefelé, hanem felfelé kezd tekerni a húrt. Az is elképzelhető, hogy nagyon távol vagy az E hangtól és lefelé közelebb van egy másik E, így te ehhez hangolod. Ebben az esetben a húr gyanúsan laza lesz, tehát nyugodtan húzd tovább, míg el nem éred a következő E hangot, mert az lesz az igazi hangmagasság. Megtörténhet az is, hogy túl magasra húzod és egy oktávval feljebb keresed a hangot. Ebben az esetben két lehetőség adódik. Vagy időben észreveszed, hogy nagyon feszül a húr, vagy el fogod szakítani azt. Általában ez utóbbi szokott történni, főként akkor, ha a hangolást gyors tekerővel végzed. Ha már egyszer fölhangoltad a húrokat, a mindennapi utánaállítás már nagyon egyszerű, mert a húrok nem másznak el olyan messzire a hangmagasságuktól. Kivételt képez a damilhúrozás, mert az több lépcsőben kell fölhangolnod, mint ahogyan a Floyd-Rose tremoló gitárokat is (a null pontos tremolo-karokra ez nem vonatkozik). Ezekről még ejtek néhány szót.

Hangolás sípokkal

A legegészségesebb az, ha a hangológép mellé vásárolsz még egy gitárhangoló sípot is. Nagyon jó, ha van géped, de közben el kell kezdened megtanulni a füllel való hangolást is. A géppel behangolt hangszer üres húrjai pontosak és ezt kihasználva megnézheted, hogy mit hall a füled, ha leellenőrzöd ezt egy síppal.

1. Pengesd meg az A húrt és közben fújd a hat síp közül az A hangot.

2. Meditálj rá és merd elcsavarni a kulcsot.

3. Figyeld, ahogy távolodik a síp hangjától a húr magassága és mielőtt túlságosan lelazítanád vagy elszakítanád a húrt, térj vissza arra a hangzásra, amit akkor éreztél, mikor elindultál.

4. Játszd végig ezt az összes húrral. Így a füled folyamatosan fejlődni fog. Ha bizonytalan vagy, állítsd be a húrt hangológéppel és kezd elölről. Ha nincs hangológéped, ez a feladat jóval nehezebb és nagyon egyedül fogod magad érezni a sípokkal. De gondolj arra, hogy nem is olyan régóta létezik az elektromosság ilyen irányú felhasználása és mindig is tudtak a zenészek hangolni. Próbáld meg te is, neked is fog sikerülni. Sok szerencsét!

Hangolás A síppal vagy A hangvillával

Ha egy sípod van, akkor is be tudod hangolni az összes húrt.

1. Fújd meg a sípot és hangold fel az A húrt.

2. A legmélyebb E húr 5. érintőjénél A hangot találsz, ezért ezt lefogva ellenőrizheted a síppal az E húr feszességét, vagy a már behangolt A húrhoz is állíthatod.

3. Az A húr 5. érintőjén D hang van és a következő üres húr is D. Fogd le ezt a hangot és feszítsd addig a 3. húrt, összepengetve ezzel, amíg egyforma nem lesz a két hangmagasság.

4. Folytasd hasonlóképp a hangolást, ha beállítottad a D húrt. A D húr 5. érintője G, és a következő húr neve is G.

5. Ha megvan a G húr, haladj tovább, de figyelj, mert itt nem az 5. bundon kell fognod, hanem a negyediken, mert a következő húrnak a neve B, és az a G húron a 4. érintő.

6. A B húron az 5. érintővel folytasd, mert ez az E hang, és az utolsó húrod magassága is E lesz.

Ezzel be is fejezted a hangolást és csak egy sípot használtál. A hangvillával ugyanez a dolgod. Üsd meg a térdeden a villa dupla ágát és a gömbölyű részét érintsd a hangszer testéhez. Hallani fogod az A hangot és elég hangosan szól ahhoz, hogy fel tudd hangolni a húrt.

Hangolás felhangok segítségével

Szerezz valahonnan egy alaphangot (hangvilla, síp, zongora, hanghordozón egy dal, aminek ismered a hangmagasságát, telefonod hangja vagy bármilyen háztartási eszköz búgó, sivító hangja, feltéve, ha már egyszer kíváncsiságból megfigyelted, hogy a behangolt hangszeren melyik hangot produkálja). Abszolút hallás esetén nincs miről beszélni, ugyanis ha ilyen neked van, akkor a hangmagasság megjegyzésének képességével vagy felruházva. Tegyük fel, hogy az egyik húrt be tudod hangolni, akkor ehhez a húrhoz már be tudod állítani a többit is. Nézzünk egy példát arra, hogy a mély E húr van behangolva.

1. Szólaltasd meg az 5. érintő felett az E felhangot (lásd Kakofon és felhangos pengetés lecke).

2. Az A húron ugyanez a felhang a 7. bund felett van. Pengesd össze az E húron lévő felhanggal, hagyd összecsengeni és hangold be az A húrt. Haladj tovább a táblázat szerint, ugyanezzel a módszerrel.

Nylonhúrok hangolása

A nejlonhúrok hangolása húrozás után több időt vesz igénybe, mert a műanyag helyezkedik, csúszkál a rögzítéseknél. Tévhit az, hogy a húroknak ki kell nyúlniuk és ha már kinyúlt, akkor fog beállni a hangmagasság. Ha a húrokat gondosan rögzíted, hamarabb behangolhatóvá válik a hangszer és nem kell egy-két napot várni.

Floyd rose rendszerrel ellátott gitár hangolása

A Floyd-Rose vibrátó rendszerű, satus gitároknál a hangolás kicsit hosszadalmasabb, mint egy hagyományos hangszernél. Ez abból ered, hogy a vibrátó kar két irányba működik, így a rugók reagálnak a húrok feszítésére. Amikor egy húrt megfeszítesz, akkor az összes többi lazul. Ezért húrozás után a hangolást ne aprózd el, vagyis ne akard rögtön tökéletesre hangolni a húrokat. Nézzük, mi is a teendő!

1. Ha már meghúztad a satut, ereszd ki és állítsd középre a finomhangoló csavarokat, hogy miután behangoltad és lesatuztad a húrokat, két irányba tudd majd finomhangolni.

2. Hangold be nagyjából az E húrt és tedd ezt a többivel is!

3. Kezdd elölről a hangolást és határozott, gyors mozdulatokkal tekerd a kulcsokat, de még mindig csak nagyjából hangolj!

4. Ismételd az újrahangolást addig, amíg már alig térnek el a húrok a tökéletes hangmagasságtól!

5. Hangold be tökéletesen a húrokat és húzd meg a satu csavarjait! Nagyon fontos, hogy az imbuszkulcs hosszabbik felét helyezd a csavarba, mert ha így húzod meg, nem jön létre túl nagy erőkar és nem tudod elszakítani a satuba vágott menetet. Értelemszerűen a csavarok oldását fordított kulcsállással végezd, mert itt jól jön az erőkar.

6. Ha szükséges, használd a finomhangoló csavarokat.

 

 

 
A
 
B
 
C
 
D
 
E
 
F
 
G
 
H
 
I
 
J
 
K
 
L
 
M
 
N
 
O
 
P
 
Q
 
R
 
S
 
T
 
U
 
V/W
 
Z
 
#
 
Solo gitár